TERMÉSZETES FÉNY
Rendhagyó fotóművészeti kiállítás környezetünkről, felelősségünkről
A kortárs művészet nem pusztán visszatükrözi, az alkotók szubjektív látásmódján keresztül dokumentálja a minket körülvevő társadalmi vagy éppen természeti valóságot, hanem különlegesen hatásos eszköze az olyan helyzetek és jelenségek bemutatásának, láthatóvá tételének, vagy szükség esetén akár drámai megjelenítésének, amelyek életünkre ma és a jövőben meghatározó hatással lehetnek.
A művészetnek ezt a különleges képességét igyekszik kihasználni a Természetes fény címen létrehozott program, amely a fotóművészet erejét és eszközrendszerét hívja segítségül, hogy az éghajlatváltozás, a környezeti válság, a természetrombolás sokak számára távolinak, szinte fiktívnek tűnő jelenségeire és azok negatív hatásaira ráirányítsa a figyelmet, kézzelfoghatóvá tegye a helyzet kritikusságát, a felelősség- és szerepvállalás szükségességét. A kiállítási anyagban szereplő fotók ugyan hozzánk szólnak, akik kívülállónak hisszük vagy tehetetlennek érezzük magukat, de a kiállítás különlegessége, hogy a szokásostól eltérő módon az üzenet drámaisága nem a nyomasztó vagy ijesztő látványra, az elrettentésre épül, a képsorozatok esztétikája és érzékenysége inkább a közönség bevonását, figyelmének megragadását szolgálja, a szemlélő komfortzónájába való belépés lehetőségét keresi. A kiállítás fotóművészek egymástól függetlenül megalkotott, de egymáshoz mégis jól kapcsolódó, egymás hatását erősítő fotósorozataira épül, a válogatásban szereplő kiemelkedő alkotók nem felkérésre, hanem saját meggyőződésből döntöttek annak művészi eszközökkel történő feldolgozása és bemutatása mellett, hogy az emberi beavatkozás milyen hatással van a
környezetre, és mit veszíthetünk azzal, ha továbbra is megtagadjuk a figyelmet. Az EDGE Communications által megvalósított fotóművészeti program a külföldi helyszíneken szervezett tárlatok mellett a Petőfi Kulturális Program keretében tizennégy települést érintő utazó kiállításként állt a magyarországi közönség rendelkezésére.
Kiállító művészek: Csizik Balázs, Diósi Máté, Martinkó Márk, Rétfalvi Soma, Szabó Kristóf -
KristofLab, Vasali Katalin, Zagyvai Sára, kurátor: Boros Lilla, kiállításszervező: Lenkey Viola
Dóra, arculatterv: Illés Hajnalka.











